Majd két évtizednyi szünet után, 2009. december 14-én, délután 14.15 órakor ismét Malév gép landolt a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren. A magyar légitársaság ezzel újra napi rendszerességgel biztosítja a légi összeköttetést a magyar és a szerb főváros között, valamint lehetővé teszi az átszállást hálózatán, Budapesten keresztül mintegy 60 európai és közel-keleti célállomásra. A Malév az új járat indításától az átszálló utasok, az üzleti és turisztikai céllal Magyarországra látogatók számának növekedését várja. Az új járatra már bruttó 26.600 Ft-tól lehet jegyet foglalni a légitársaság honlapján és az utazási irodákban.
Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kiemelte: „Belgrád már régóta hiányzott a Malév hálózatából, éppen ezért most nagy hangsúlyt fektetünk erre a kitűnő lehetőségeket nyújtó járatra. Évente már eddig is mintegy 30 ezer szerbiai utas választott minket, s nyilvánvaló, hogy ez a szám a közvetlen összeköttetésnek köszönhetően tovább fog növekedni. Nagyon örülünk, hogy szerbiai utasainknak a mai naptól közvetlenül kínálhatjuk minőségi szolgáltatásainkat, kedvező árainkat és kitűnő hálózatunkat, mely mintegy 60 európai és közel-keleti célállomást tesz elérhetővé. A járat iránt máris óriási az érdeklődés, hiszen csak decemberre kétezer foglalást regisztráltunk, ami máris 70%-os férőhely-kihasználtságot jelent. Ez egy induló járat esetén egyedülálló.”
A Malév járatnyitása turisztikai szempontból is fontos esemény, mellyel kapcsolatban Niklai Ákos a Magyar Turizmus Zrt. elnöke Belgrádban, a szerb turisztikai szakembereknek és újságíróknak tartott prezentációjában hangsúlyozta: „Magyarország beutazó turizmusában hagyományosan nagy szerepet játszanak a közeli küldő-országok, amelyekkel szoros gazdasági-történelmi-társadalmi-kulturális kapcsolatok kötnek össze minket. A gazdasági válság miatt megváltozott fogyasztói szokások, a közeli úti célok előnyben részesítése miatt még jobban felértékelődik ezen országok jelentősége. Szerbia egyike azon piacoknak, amelyekre a Magyar Turizmus Zrt. – a válságra választ adó stratégiájának megfelelően – még nagyobb figyelmet fordít. A Malév új belgrádi járatnyitása éppen ezért nagyban segíti azon törekvésünket, amely a szerb beutazások ösztönzésére irányul.”
A Malév járatain főként a régióból Észak és Nyugat-Európába utazók érdeklődésére számít. Számos szerb állampolgár utazik rendszeresen Németországba, Svájcba és Olaszországba, mely országok több nagyvárosába a Malév napi rendszerességgel, a belgrádi járathoz időben kényelmesen csatlakozó járatokat kínál. A fentieken túl a két szomszédos ország közötti meglehetősen intenzív politikai, kulturális, etnikai és egyéb kétoldalú kapcsolatoknak köszönhetően, a „business céllal” Magyarországra látogatók is üzleti potenciált jelenthetnek a Malév számára. A légitársaság a nyári időszakban várható megnövekedő üzleti utasforgalomra számítva tervezi, hogy napi egyről tovább növeli járatai számát.
A Malév 1992-ben még a délszláv háború kirobbanása miatt felfüggesztette üzemelését Belgrádba, mely a Malév hálózatának egyik legfontosabb városa volt.
Menetrend:
Járatszám Útvonal Indulás Érkezés Napok
MA460 BUD-BEG 13.15 14.15 Minden nap
MA461 BEG- BUD 14.55 16.05 Minden nap
Magyar Turizmus Zrt. szerbiai akcióiról
A Magyar Turizmus Zrt. már eddig is számos akcióval csábította a szerb utazókat hazánkba. A Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága az ünnepélyes járatnyitásra 100 db, angol nyelvű Pécs2010 c. kiadványt biztosít. Az RMI továbbá vonzó 2+2 éjszakás Budapest-Pécs csomagajánlatokat alakított ki, a Malévvel érkezők számára, amelyhez transzfert is biztosítanak. Az ajánlatokra az MT Zrt. szórólapon is felhívja az érdeklődők figyelmét. Az MT Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szervezésében, októberben a dél-alföldi régió turisztikai kínálata kétnapos road-show keretében mutatkozott be Szerbiában a szerb utazási irodák és a média képviselőinek. A Zrt. a régió bemutatására több alkalommal szervezett tanulmányutat szerb újságíróknak, a nagyközönség pedig vásárokon is megismerhette a régió és hazánk turisztikai kínálatát. A szerb utazók továbbá az MT Zrt. új, „Karnyújtásnyira a Dél-Alföld” című szerb nyelvű kiadványából is tájékozódhatnak.
A szerb piac jelentőségét a statisztikai adatok is alátámasztják. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban csaknem 35 ezer szerb vendég szállt meg kereskedelmi szálláshelyeinken, akik több mint 70 ezer éjszakát töltöttek el. 2009 első háromnegyedévében a szerb piac 41 ezer vendégéjszakát generált, ami összességében csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az év elejét jellemző negatív tendencia szeptemberben megfordult: ekkor már 18,9%-os növekedést tapasztalhattunk.
A szerb beutazó forgalomnak további lendületet adhat a Nyugat-Balkán december 19-től életbe lépő vízummentessége.
Nikola Tesla Nemzetközi Repülőtér
A magyar légitársaság járatai a Nikola Tesla (IATA:BEG) Nemzetközi Repülőtéren szállnak le, mely Surčin mellett, a belvárostól csupán 12 kilométerre, délre található. A városközpont és a repülőtér között nincs kiépített gyorsforgalmi vasút, a városba való bejutás autóbusszal vagy taxival lehetséges. A repülőtér eddigi legnagyobb forgalmát 1986-ban bonyolította, amikor az utasszámuk elérte a 3 milliót, majd ez a szám az 1990-es években drasztikusan lecsökkent. A forgalom 2000 óta újra növekedési pályán van, 2007-ben ismét elérte 2,5 milliós utasszámot, 2008-ban pedig további 5%-ot tudott növekedni.