|
A MÁV-ot is várják a Volán-konzorciumokba |
|
|
|
| 2010. február 03.
A konzorciumokba tömörült, állami többségű 24 Volán társaság összesen mintegy 9 milliárd forintot takarítana meg az idén, miközben a kormány csak 4 milliárddal csökkenti a támogatásukat – értesült a Világgazdaság.
A közösségi közlekedés átalakításáról szóló, tavaly született kormányrendelet alapján összeállt cégeknek tetszik a konzorciumi forma: úgy kínál számukra az eddigieknél érdemben komolyabb együttműködési – így megtakarítási és bevételnövelési – lehetőségeket, hogy közben nem csorbul az önállóságuk. Kimaradt viszont a szerveződésből néhány busztársaság, ezekre – nem lévén bennük állami többség – nem vonatkozott a fenti kormányrendelet, de szabadon csatlakozhatnak a konzorciumokhoz, amelyek a MÁV-ot is várják – nyilatkozta a Világgazdaságnak Tóth István az Alba Volán vezérigazgatója.
|