Hirdetés
Banner Campaign

Kitörési pont lehet a közlekedés fejlesztése


Jelenleg kevés terület van a hagyományos állami feladatokon túl, amely olyan összehangolt tudatos politikai cselekvést igényelne, mint a közlekedés. Ez az a terület, ahol a szó szoros értelmében minden mindennel összefügg - áll a Forum Politicum Intézet legújabb kiadványában.

A gazdasági fejlődés beindulása, ezáltal az adott térség jóléte múlhat azon, hogy mennyire átgondoltak a fejlesztések. Az intézet nemrég megjelent tanulmánykötetéből kiderül, hogy a szerzők szerint a hazai közúti közlekedési rendszer hibái mindenekelőtt pénzhiányból és szervezetlenségből adódnak, ezek a körülmények azonban az uniós pályázati források eredményesebb felhasználásával, a finanszírozás új formáival jelentősen javíthatóak lennének. Azt elismerik, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által készített egységes közlekedésfejlesztési stratégiában megfogalmazott, 2020-ig tervezett fejlesztések sokat lendíthetnek előre a jelenlegi állapotokon, de felhívják a hibákra is a figyelmet.

A kötet szerint ugyanis a stratégia egyoldalúan alapoz az uniós forrásokra és hiányoznak belőle a jövőben várható folyamatokra, a környező országok terveire adott válaszok. Egyben azt is kiemelik, hogy a közösségi közlekedés vonzóvá tételéhez szükséges kisebb nagyságrendű fejlesztésekre is szükség van, ezzel pedig eddig nem nagyon számolt a kormányzat. Jó példa minderre Budapest közlekedési terve, amely bár papíron jól mutat, de hiányzik hozzá a megfelelő forgalmi és pénzügyi háttér.
Hirdetés
Banner Campaign