Hirdetés
Banner Campaign

Középpontban a záhonyi forgalom növelése


kazah_vastMozgalmas időszakot zárt a magyar közlekedés-diplomácia. Miközben Fellegi Tamás miniszter Kínában tárgyalt, Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezetésével küldöttség járt Kazahsztánban. Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár áprilisi tárgyalásait folytatva Schváb Zoltán látogatása és részvétele a transz-eurázsiai nemzetközi konferencián továbberősítette a magyar-kazah közlekedési, elsősorban vasúti együttműködés lehetőségeit.

 

A helyettes államtitkár hazaérkezése után úgy nyilatkozott a Magyar Közlekedésnek, hogy sikeres tárgyalásaiknak megfelelően a közeljövőben jelentős mértékben növekedhet a záhonyi forgalom. A látogatáson részt vett Mosóczi László, a HUNGRAIL elnöke, Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója és Kőrös Norbert, a GYSEV Cargo vezérigazgatója is.

A vasúti tranzitlehetőségek hasznosítása szerepelt a tárgyalások középpontjában. Schváb Zoltán helyettes államtitkár hangsúlyozta: adottságaik révén mindkét ország részére rendkívül fontos, hogy szerepük legyen az Ázsiából érkező áruk Dél-Európába, valamint a balkáni térség országaiba történő továbbításában. A záhonyi átrakón keresztül történő szállítás hozzájárulhat a két kontinens közötti vasúti árufuvarozás növeléséhez, valamint a közlekedési ágazatok közötti munkamegosztáson belül a vasúti részarány előnyös módosításához. Ezt a célt szolgálja a Záhony–Horgas közötti vasúti árufuvarozási folyosó létrehozása is.

Ma már a projektszemlélet jellemzi nemzetközi tárgyalásainkat”

– nyilatkozta hazaérkezése után lapunknak a delegációvezető Schváb Zoltán. “Úgy gondolom, hogy mostani tárgyalásainkat is ennek szellemében folytattuk, és nagy öröm számunkra, hogy a magyar-kazah együttműködés a keleti nyitás újabb állomása. Sikeres projektnek tekinthetjük, hogy a Kazahsztánból induló kínai informatikai árukkal tovább emelkedik a záhonyi forgalom. A dinamikus kínai befektetés jóvoltából 40 millió tonna áru kibocsátásával számolnak a kazah vezetők. Mi úgy látjuk, hogy Záhony ebből további 10 millió tonnát fogadhat. Ezzel erősíthetnénk Záhony szerepét Ágcsernyővel szemben. Nem beszélve arról, hogy ez bevételt generálhat a MÁV-nak, és munkaalkalmat biztosíthat Záhony térségében. Ennek megvalósításában természetesen számítunk a hazai magáncégek részvételére is.”

A közlekedési helyettes államtitkár elismeréssel szólt Mosóczi László munkájáról. A HUNGRAIL elnöke, a MÁV vezérigazgató-helyettese jelentős szerepet vállalt a tárgyalások előkészítésében, és neki köszönhető a magas szakmai színvonal is. Schváb Zoltán úgy fogalmazott, hogy a személyes kormányzati, illetve vasúti tárgyalásokon sikerült “legyűrniük” a bürokratikus akadályokat, és összességében eredményesnek és rendkívül hasznosnak minősítette a kazahsztáni látogatást. A tárgyalások még idén folytatódnak Magyarországon, és az első ún. próbajárat érkezése is a közeljövőben várható. Jelentős fejlemény lesz az együttműködésben a Záhony–Horgas áruszállítási korridor megvalósítása és az ötoldalú szándéknyilatkozat aláírása a magyar, kazah, orosz, ukrán és kínai vezetők részvételével.

Schváb Zoltán a magyar kormány nevében köszöntötte a nemzetközi konferencia résztvevőit és üdvözölte a mielőbbi szoros együttműködést. Mosóczi László, a MÁV vezérigazgató-helyettese előadást tartott a Selyemút 2011 fórumon, és tájékoztatást adott a tradicionálisan kialakult közlekedési tengelyek melletti magyarországi alternatív fuvarozási és logisztikai lehetőségekről is. A MÁV és a GYSEV vezetői mellett részt vett a fórumon a Rail Cargo Hungaria képviselője is.

 

Hirdetés
Banner Campaign