Hirdetés
Hirdetés

Az MKFE a hazai fuvarozók és személyszállítók versenyképességéért


MOLAz MKFE mikro-, kis- és középvállalkozó tagjai legalább 2 milliárd forinttal javítják a költségvetés bevételét azzal, hogy az egyesület új szolgáltatásainak köszönhetően Magyarországon tankolnak.
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) 2010-re vonatkozó statisztikai adatai alapján egyértelművé vált, hogy a szomszédos országokba csoportosultak át a nemzetközi fuvarozók és személyszállítók üzemanyag vásárlásai.

Ennek ellensúlyozására a legnagyobb hazai fuvarozó vállalkozások -korábbi példaértékű felajánlásaikkal- 2010. hátralévő részében jelentősen növelni fogják magyarországi üzemanyag-vételezéseik arányát. A magyarországi fuvarozó és személyszállító mikro-, kis- és középvállalkozások érdekeit is képviselő MKFE a legnagyobb hazai üzemanyag forgalmazóval kötött együttműködés révén ösztönzi a hazai vásárlásokat tagjai körében.

Az MKFE a megváltozott piaci helyzetnek és gazdasági környezetnek megfelelően újratárgyalta a MOL Nyrt-vel 2008. áprilisában kötött keretmegállapodást. Az újragondolt rendszer az eddigi kedvező üzleti feltételek mellett (halasztott fizetés; havi csoportforgalomhoz kötött sávos engedmény-rendszer) az ún. törzskúti kedvezmény bevezetésével rugalmasan alkalmazkodik az üzleti környezet hirtelen változásaihoz, ezzel mindkét fél közös érdekeit szolgálva. A várakozások szerint a frissített megállapodás javítja a hazai olajvállalat helyzetét az európai töltőállomás hálózatok magyar fuvarozókért folytatott versenyében, egyúttal elősegíti a fuvarozók és személyszállítók tankolásainak Magyarországon tartását.

A közúti szakmacsoport képviselői azonban – az említett erőfeszítéseik mellett - megnyugtató megoldásnak a jövedéki adó visszatérítési lehetőség feltételeinek megteremtését és a rendelkezés mielőbbi bevezetését tartják más EU-tagállamok gyakorlatához hasonlóan.