Hirdetés
Banner Campaign

A Malév sajtóközleménye


malevAz Igazgatóság döntése alapján a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szállnak fel Malév repülőgépek.



 

„Sajnos bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk. Bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további anyagi forrást biztosítani a működéshez. Mindezeket figyelembe véve az igazgatóság úgy döntött, hogy elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Valamennyi utasunktól elnézést kérünk” – jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató.

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak (az alábbi telefonszámon: Magyarországról: 06-40-21-21-21, külföldről: +36-1-802-11-11) tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

Átfoglalásra jogosult utasok köre
A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra. A jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával.

Hirdetés
Banner Campaign