Hirdetés
Banner Campaign

Budapest Airport: a talpra állás folytatódik


SkyCourtFolyamatosan érkeznek a légitársasági ajánlatok a Budapest Airporthoz újabb járatok indításáról a Malév február 3-án bekövetkezett csődje nyomán. Egy sor légitársaság már bejelentette, hogy rövidesen elindítja új járatait Budapestre: a Lufthansa, az airberlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings és a Wizz Air is hozzájárul a budapesti légiforgalom talpra állításához.

 

 

A Budapest Airport örömmel nyugtázza, hogy alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről kiinduló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint 60 százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat. Ami még ennél is fontosabb: ezek a járatok a következő néhány hétben el is indulnak, így a budapesti utasoknak lényegesen kevesebbet kell majd módosítaniuk korábbi utazási terveiken.
„Sajnos azok az előrejelzéseink valóra váltak, hogy a budapesti átszállóforgalmat teljes
egészében elveszítettük, a légitársaságok által múlt péntek óta bejelentett új járatok azonban biztosítják számunkra a talpraállás lehetőségét” – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A Budapest Airport csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy új légitársaságokat hozzon Budapestre, új járatokat indítson el, illetve növelje a meglévő üléskapacitásokat a nagyforgalmú útvonalakon. Mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok pozitívan reagáltak, egy sor új járat már működik is, a többi a közeljövőben kezdi meg működését.
„A légitársaságok bejelentései megerősítik azt a régóta hangoztatott meggyőződésünket, hogy Budapest valóban vonzó desztináció a légitársaságok és utasaik számára. Erre lehet következtetni azokból az ajánlatokból, amelyek egymás után érkeznek be hozzánk a Malév megszűnése óta” – jelentette ki Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Ezen korai pozitív fejlemények ellenére továbbra is lyuk tátong az üzleti tervünkön, és készek vagyunk tárgyalni minden légitársasággal, amely szeretne új járatokat indítani a budapesti repülőtérről. A légitársaságok számára nyújtható kedvezményrendszerünk és az áraink nyilvánosak, azok minden érdeklődő partner számára egyformán rendelkezésre állnak.”

Bár az említett biztató fejlemények a talpra állás jeleit mutatják a Budapestről kiinduló forgalom esetében, az éves szinten elveszített 1,5 milliónyi átszálló utasforgalom rendkívül nehéz pénzügyi helyzetet teremt a repülőtér számára. A Budapest Airport éppen ezért sürgős,összehangolt és közös intézkedéseket vár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, valamint az érintett hatóságoktól, hogy a repülőtér meg tudjon birkózni a kialakult drámai helyzettel.

Hirdetés
Banner Campaign