2011. december 19. hétfő, 09:31
Ezen a napon írták alá a BILK alapítói okiratát a MÁV, a GYSEV, a Hungarokombi, a Volán Tefu és a minisztérium képviselői az akkori közlekedési tárca Dob utcai székházában.
Hosszú évek vitája zárult le ezen a tíz évvel ezelőtti napon, hiszen a BILK ötlete már az 1990-es évek kezdetétől ismert volt. Sikertelen nemzetközi tender után voltunk, és szinte kilátástalannak tűnt a megvalósítás, amikor jelentkezett
Wáberer György, és vállalta az általa vezetett – akkori néven – Volán Tefu irányításával mindkét BILK-létesítmény rövid időn belüli kivitelezését. A BILK Kombiterminál és a BILK Logisztikai Központ szinte párhuzamosan épült.
„Na, ebbe biztosan bele fog bukni” – hallottuk a riválisok és ellenzők károgását, amikor nyilvánosságra került, hogy Wáberer György – elfogadva munkatársainak tanácsát – az említett társvállalatokkal együtt vállalkozik a BILK megvalósítására. Túl a Volán Tefu konszolidációján egyre dinamikusabban fejlődött a mai Waberer’s Csoport ún. anyavállalata, és Wáberer György úgy érezte: elérkezett a „kilépés” időszaka. Magyarul a közúti fuvarozás és szállítmányozás körét az addiginál is merészebb módon kívánta bővíteni.
Tetszik, nem tetszik: Wáberer Györgyé az érdem. A BILK alapkőletételénél még ott „sütkérezett” a liberális GKM vezérkara, de nekik semmi közük sem volt a megvalósításhoz. Sem előtte, sem utána…
A BILK Magyarország egyik büszkesége. Fejlődésének állomásai szakmai körben ismertek, és az egykori ellenzőket ma már a büszkélkedők között tarthatjuk számon. A BILK Kombiterminál és a BILK Logisztika önálló társaság – más-más tulajdonossal. Mindkét vállalatnak meghatározó szerepe van a közép-európai piacon, és a növekedési lehetőségük biztosított. A Navigátor mostani lapszáma is ezt dokumentálja. Wáberer György életműve ez a létesítmény. Mint mondani szokták, a többi csak ráadás. Bár a 2014-es esztendő vége –egyes bérleti szerződések lejárta – kritikus helyzetet is teremthet számukra. Az első tíz esztendő azonban mindenképpen sikersztori.
Wáberer György, gratulálunk!