A Menedzserek Országos Szövetsége által felkért zsűri döntése értelmében Az év fiatal menedzsere 2011 címet Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el, aki három éve vezeti a társaságot.
Vezetése alatt a cég sikerrel áll ellen a válság logisztikai iparágat érintő hullámainak, és továbbfejlesztette az anyavállalat által használt ügyfél-elégedettségi felmérést, amelynek tanulságait beépítik az ügyfélkapcsolati fejlesztésekbe. Hernád Ágnes jó eredményeket ért el az anyavállalat skandináv típusú munkakultúrájának Magyarországra átültetésében.
A zsűri külön értékelte, hogy külföldi tanulmányai után Hernád Ágnes Magyarországon építette karrierjét, valamint azt, hogy 2005, gyermekének megszületése után is sikerrel egyezteti össze magánéletét és karrierjét.
A Maersk Line mint a dániai székhelyű A. P. Moller csoport tagja a világ legnagyobb hajóstársaságaként konténeres áruszállítással foglalkozik. Több mint 500 konténerhajóval és közel 2 millió TEU konténerrel garantál megbízható szolgáltatást világszerte, háztól házig történő áruszállítás során. Magyarországon a 36 főt foglalkoztató Maersk Hungary Kft. 2011-ben 69 ezer TEU konténeres forgalmat bonyolított le.
Forrás: Világgazdaság
| < Előző | Következő > |
|---|