A Navigátor szakmai testülete ebben az évben Tomcsányi Istvánnak, a Hungarokombi vezérigazgatójának adományozta az Év embere-díjat, amelyet a Szállítmányozás 2011 konferencia fogadásán, november 3-án Iszak Tibor, a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ) elnöke adott át ünnepélyes keretek között.
A Navigátor egyik szép hagyománya, hogy évek óta odaítéli az Év embere, a szállítmányozásban megtisztelő szakmai címet. A szerkesztőség az ún. New York Times-elvet követi, ami azt jelenti, hogy nem szavazás, hanem értékelés alapján születik minden esetben a döntés. A Navigátor szerkesztői, munkatársai és a szakírók áttekintik az adott év szakmai teljesítményeit – figyelembe véve a jelöltek szakmai pályafutását és a szakma vezető személyiségeinek véleményét is –, mielőtt meghoznák végleges döntésüket. Eddig Sipos István, Kautz István, Berényi János, Wáberer György, Iszak Tibor, Révész Bálint, Fülöp Zsolt, Kovács Imre, Rózsa Pál, Szemerey Lóránd, Potvorszki Zoltán, Szalma Botond és Engelbert Liegl részesült ebben az elismerésben.
A hatvanéves Tomcsányi István ma már a magyar szállítmányozás meghatározó személyisége. Nevéhez fűződik a kombinált fuvarozás elfogadtatása, sikeres akvizíciója és az uniós csatlakozás utáni újrapozicionálása. Szakmai pályafutásának emlékezetes állomása, amikor minisztériumi vezetőként közreműködött a szállítmányozás magyarországi liberalizációjában, illetve közvetett úton segítette a Magyar Szállítmányozók Szövetségének megalakulását és a tagvállalatok szervezését. A Hungarokombit alapítása óta vezeti, és ez az időszak ma már több mint húsz év. Részese volt az alapozásnak, majd az ún. aranykornak, de legnagyobb szakmai teljesítményének a Ro-La forgalom újrapozicionálása számít. Az uniós csatlakozás új helyzetet teremtett számunkra, de bizonyos stagnálás után ebben az évben sikerrel járt az újrapozicionálás, így ismételten sikeres év előtt áll a hazai Ro-La mérleg. Tomcsányi István évek óta tagja az MSZSZ elnökségének, és ennek köszönhető, hogy aktívan részt vesz a szakmai közéletben is. Közreműködő alkotótársa volt a négykötetes szállítmányozói könyvsorozat szerkesztőinek is. Szakmai és vezetői munkájának méltó elismerése a most odaítélt Év embere-díj.
| < Előző | Következő > |
|---|