Hirdetés
Banner Campaign

A Magyar Szállítmányozásért-díj idei kitüntetettjei: dr. Fullér István és Élő Elemér


3-4-Dr._Fullr_Istvn3-5-l_Elemr

A Magyar Szállítmányozásért-díjat minden évben a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége elnöksége ítéli oda. A magyar szállítmányozók partnerei közül ebben az évben dr. Fullér István, a szállítmányozók közül pedig Élő Elemér kapta a díjat, amelyet Iszak Tibor, a szakmai szövetség elnöke adott át a Szállítmányozás 2011 konferencia és szakmai találkozó esti fogadása keretében.


Dr. Fullér Istvánt nem kell különösebben bemutatni. Közismert, elismert szaktekintély. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a hatvanéves Fullér István pályafutása a vasúthoz, a GYSEV-hez és Sopronhoz kötődik. A szállítmányozók korrekt és segítőkész kollégának ismerik. Ha problémájuk akadt, ő a legtöbb esetben segítőkésznek bizonyult. Ahhoz a GYSEV-generációhoz tartozik, amelynek meghatározó szerepe volt a társaság rendszerváltás utáni sikereiben. Ő mondotta magáról, hogy örök második ember, bár volt ő ügyvezető igazgató is. Pályafutását, kvalitását ismerve az sem véletlen, hogy ma ő a BILK Kombiterminál vezérigazgatója.
A hatvanéves Élő Elemér a szegedi Tisza Volán neveltje. Úgy is fogalmazhatunk, hogy véletlenül lett szállítmányozó. Az MSZSZ-alapító Voláncamion vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, a szakma egyik legendás személyisége, Benczik Béla mellett. A közgazdász Élő Elemér hamar elfogadtatta magát szállítmányozóként is. Sőt, egyik nagy előnye volt, hogy ő nem az addigi zárt világból érkezett. A Benczik–Élő párosnak köszönhetően rövid idő alatt vált sikeres céggé a Voláncamion. Benczik Béla visszavonulása, illetve a cégeladás után Élő Elemér lett a Giraud-Voláncamion vezérigazgatója. A hároméves kitérő után, számtalan ajánlattal a kezében, a Kühne + Nagelhez szerződött. A világcég magyarországi botladozásait feledve, Élő Elemér munkájának köszönhetően ma már nálunk is élvonalbeli cégnek számít a Kühne + Nagel. Élő Elemér öt éve vesz részt az MSZSZ elnökségének munkájában, egyúttal ő képviseli Magyarországot a FIATA Közúti Munkabizottságban is. Elismerésre méltó pályafutásának jutalma ez az életmű-díj.

Hirdetés
Banner Campaign