2010. augusztus 25. szerda, 09:29
Az idei első félévben a tavalyihoz képest kevesebb, illetve kisebb értékű megkárosításokat szenvedett el a vállalat - mondta Smid Norbert, a MÁV Zrt. területi kommunikációs vezetője a Hajdú Online-nak.
Az okozott kár azonban így is egymillió forint körüli összegre rúg. A referens hozzátette, leginkább réztartalmú vezetékeket, vasúti jelzőtáblákat, síncsavart, csatorna fedlapokat tulajdonítanak el a tettesek. Hajdú_Bihar megyében tíz esetben történt lopás, 32 alkalommal azonban rongálásra, vonatdobálásra, idegen anyag vágányra helyezésére, valamint vasúti dolgozó bántalmazására került sor 2010 első felében. Jellemző, hogy a tavalyihoz képest kevesebb és kisebb értékű lopások történtek. Ez magyarázható a törvényi szigorításokkal, illetve hogy a fémfelvásárló helyeket sokkal nagyobb ellenőrzésnek vetik alá.
Nem kell aggódni, a lopások ugyanis nem jelentenek veszélyt az utasokra nézve - nyugtatott Smid Norbert. Elmondása szerint ugyanis a károkozás legtöbbször kisebb járműforgalmú területeken történik, a fontos berendezések védve vannak a tolvajoktól, illetve az ellopott, megrongált alkatrészeket, eszközöket azonnal pótolja a cég.